Határozattervezetet nyújtott be a szlovákiai politikai válságról az MKP és a KDH Brüsszelben

mkp_brusszel

(fotó: mkp)

A Magyar Közösség Pártja kerekasztal-beszélgetést szervezett az Európai Parlamentben a szlovákiai politikai válság témájában. Az Európai Néppárt április 9-10-én tartotta soron következő politikai gyűlését Brüsszelben. A Magyar Közösség Pártja kezdeményezésére az MKP és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) közös határozattervezetet nyújtott be.

A vitafórumon Csáky Pál (EP-képviselő, MKP), Menyhárt József (MKP-elnök), Őry Péter (az MKP Országos Tanácsának elnöke), Kocur László (MKP-pártigazgató), Nagy Dávid (Érsekújvár alpolgármestere, MKP), illetve újságírók elemezték az 1989-es rendszerváltás óta nem tapasztalt mélységű válság hátterét, eseményeit és megoldási lehetőségeit. Majd a legnagyobb európai pártszövetség gyűlésére határozattervezetet nyújtottak be.

Az egyhangúlag megszavazott határozattervezet többek között:
– felszólítja a szlovák hivatalos szerveket a február végi kettős gyilkosság és a Ján Kuciak által is megírt ügyek teljes körű és pártatlan kivizsgálásra;
– felszólítja a kormányt, hogy a márciusi eseményekre való tekintettel is fontolja meg, mi okozza a szlovákiai polgárok állami intézmények iránti megdöbbentően alacsony bizalmát, különös tekintettel a szervezett bűnözői csoportok és magas beosztású politikusok közötti kapcsolatokkal összefüggő rendkívül komoly gyanúra;
– figyelmezteti a kormányt, hogy az elégtelen vagy nem megfelelő intézkedései a társadalmi feszültségek radikális növekedéséhez vezethetnek;
– elítéli az utcára vonult tömegek véleményének eredetiségét, őszinteségét és legitimitását megkérdőjelező figyelemelterelő próbálkozásokat;
– Kaliňák belügyminiszter és Fico miniszterelnök tisztségeikről való lemondását az utcára vonult tömegek, az Európai Néppárt tagpártjai, Kiska államelnök, a média, a politikai ellenzék és az Európai Parlament közös nyomásgyakorlása eredményének tartja;
– felszólítja a kormányt a média demokratikus társadalmakban betöltött szerepének tiszteletben tartására, a médiával folytatott kommunikáció radikális javítására, illetve az oknyomozó újságírók hatékony és rendszerszerű védelmét biztosító intézkedések foganatosítására – tájékoztatta a Felvidék.ma-t az MKP sajtóosztálya a határozatban foglaltakról.

Szlovákiában „a jelenlegi kormánykoalíció egy olyan rendszert működtet, ahol politikai és gazdasági érdekek tisztázatlan módon, már-már boldog maffiózó keresztapai összefonódásban élik vígan világukat. S a politikusok nemhogy távol állnának ettől, hanem a rendszer részei, működtetői” – írta korábbi jegyzetében Csáky Pál, annak kapcsán, hogy a Galánta melletti nagymácsédi családi házában az élettársával együtt meggyilkolták az Aktuality.sk fiatal oknyomozó riporterét, Ján Kuciakot.

Forrás: http://felvidek.ma/2018/04/hatarozattervezetet-nyujtott-be-a-szlovakiai-politikai-valsagrol-az-mkp-es-a-kdh-brusszelben/

2018. April 11.